|
Tizenöt éves a Magyar Szív Egyesület Az elmúlt évekre mindannyian másképp emlékezünk. Nekem az emlékképek kapcsán az alábbiak jutnak eszembe. Akik infarktuson, műtéten, s a szív- és érrendszeri betegségek különböző válfaján átestünk, mi tudjuk igazán értékelni az évek fontosságát életünkben. Szinte elviselhetetlenül lassan múlik az idő az intenzív osztály csendjében, amikor az ember az infúzió lassú csöpögését figyeli. Itt a percek is óráknak tűnnek. Úgy érzem, örökre megmaradnak emlékeinkben a halál árnyékában töltött percek, órák s napok. A felgyógyulás után, amikor már javult a közérzetünk, minduntalan azt vesszük észre, hogy rohan az idő. Úgy érezzük, sok még a tennivalónk, az időnk pedig kevés. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy nagyon meg kell becsülnünk az idő minden egyes percét, amelyet a sors megadott számunkra. Néhány gondolat erejéig a jubileumi évforduló kapcsán tekintsünk vissza a múltra, amelyet a betegségünk óta átéltünk. Mondjunk köszönetet a Sorsnak s az Istennek, hogy lehetőséget adott életünk továbbviteléhez. Tegyük mérlege életünk alakulását. Vajon megtettünk-e minden tőlünk telhetőt egészségünk visszaállítása, s létminőségünk javítása érdekében? Bizony, arra kell rádöbbennünk, hogy kissé könnyelműen bántunk lehetőségeinkkel. Ha baj van, rohanunk az orvosi rendelőbe. Ha jobban érezzük magunkat, keressük a kibúvókat a számunkra előírt életmód-változtatás megvalósítása alól. Az ünnepi évforduló kapcsán elsősorban az önmagunk felelősségét szeretném hangsúlyozni, amit jobb közérzetünkért s életminőségünk javításáért tettünk és teszünk. Ugyanakkor tisztelettel és elismeréssel kell szólnunk azokról, akik a Magyar Szív Egyesület létrehozásával, eddigi 15 éves működtetésével, s fejlesztésével hozzájárultak a tagság életminőségének javításához, a közösség segítségével. 1988. tavaszán az Országos Kardiológiai Intézet közelségében néhány beteg és orvos egymásra talált. Felismerték a szívbetegek közössége létrehozásának szükségességét. Kezdetben klub keretében kezdték el a rehabilitációs tornát, majd két hónap múlva megalapították a Magyar Szív Egyesületet. E példamulató lépés után sorban alakultak a rehabilitációs szervezetek az ország számos területén. Az „úttörők" sorába tartoznak: Zalaegerszeg, Miskolc, Debrecen, Eger, Szolnok, Székesfehérvár stb., klubjai, amelynek mindegyike maga mögött tudhatott néhány kardiológus szakorvost, kórházat. Így jutott az egyesületünk oda hogy napjainkban 29 tagszervezettel és 6000 taggal működünk. Ismereteink alapján meggyőződhetünk arról, hogy a fővárosi és vidéki szervezeteinkben jó hangulatú, aktív rehabilitációs tevékenység bizonyítja a mozgás létfontosságát a szív- és érrendszeri betegségekben átesettek részére. Az évenként megrendezésre kerülő Országos Sporttalálkozó pedig az egyesület tagjainak összetartó erejét, s az életminőség javulását eredményezte a közösségi összefogás segítségével. A jubileumi évforduló kapcsán - a teljesség igénye nélkül - szükséges megemlíteni és méltatni azon személyek munkáját, akiknek, az egyesületünk megalakítása köszönhető. Az orvosok közül ki kell emelnünk Dr. Hoffmann Artúr kardiológus szakorvos érdemeit, akinek nagy része volt az egyesület létrejöttében és a rehabilitációs programok megszervezésében, valamint orvosainkat, akik önzetlenül segítik munkánkat. Hangsúlyozni szeretném, hogy az egyesület magját és alapját az orvos és beteg kapcsolata jelenti. A működő 28 tagszervezetünk vezetői között a kardiológus szakorvosok tevékenyen részt vesznek a szervezetek irányításában. EZÚTON IS KÖSZÖNJÜK FÁRADOZÁSAIKAT ÉS ÁLDOZATKÉSZ MUNKÁJUKAT! Az egyesület tagsága közül ki kell emelnünk néhány vezetőt, akiknek munkája és faradozása nélkül ma nem lehetne ünnepelni, emlékülést tartani. Ezek közé tartozik Dr. Harsányi László, egyesületünk első főtitkára, Német Ferenc gazdasági vezető, akik nagy lelkesedéssel szervezték 1988-ban az egyesület megalakulását. Az elmúlt tizenöt év során őket igen sokan követték, akikről név szerint nem tudunk most megemlékezni. A rehabilitáció megkedveltetésében és elfogadtatásában kiemelkedő érdemeket szereztek a gyógytorna tanárok. Köszönjük az Ő segítségüket is. Az ünnepi megemlékezés kapcsán szót kell ejtenünk tagságunk példamutató tevékenységéről, egyesületük és önmaguk életének folyamatos javítása érdekében tett fáradozásaikról. Az ünnepi megemlékezés nem lenne teljes a jövőbe tekintés felvázolása nélkül. Elért eredményeinkkel nem lehetünk elégedettek akkor, amikor - a szemünk láttára - legjobb ismerőseink, barátaink, családtagjaink egyik napról a másikra mennek el közülünk infarktus vagy a szív- és érrendszeri betegség valamelyikében. |
