Szponzorált tartalom
Annyira jellemző, hogy pont akkor romlott el valami a vízrendszerrel a lakásban, mikor pont meghívtuk a barátnőm szüleit vacsorára hozzánk. Szerettem volna jó benyomást tenni rájuk, de ez így nekem eléggé ciki. Egyébként is nagyon parázok ettől a bemutatkozástól, mert fogalmam sincs, hogy inkább komolyabb legyek vagy laza. De igazából nem is ez volt a legfontosabb dolog most, hanem a fent említett probléma.
Amire nekem most szükségem volt az a vízszerelés azonnal! Nem hittem benne, hogy találni fogok erre alkalmas szolgáltatót, de aztán szerencsémre ráakadtam a vizszereles.net kiváló csapatára, akik vállalták, hogy egy órán belül már ott is lesznek nálam.
Az egy órát nem tartották be, hiszen már ötven perc múlva megjelentek az ajtómban, teljes felszerelésben. Teljesen átérezték a problémámat, miután elmondtam nekik, hogy miért olyan sürgős nekem ez az egész.
Hihetetlen munkamorált tapasztaltam a részükről. Végig az volt a benyomásom velük kapcsolatban, hogy az én gondomat teljesen a sajátjuknak tekintik.
Végig teljesen a feladatra koncentráltak, egészen addig, amíg a munkát száz százalékosan be nem fejezték. A végeredmény tökéletes lett, sőt igazából még annál is jobb, mint a hiba megjelenése előtt.
Ha valakinek azonnal vízszerelésre lenne szüksége, akkor náluk alkalmasabb szolgáltatót úgysem fog találni erre a célra, én ebben egészen biztosnak érzem magamat.