Szponzorált tartalom
A gyereknevelés egy hihetetlenül kiszámíthatatlan, ingoványos talaj. Senki sincsen azzal teljesen tisztában, hogy mi lenne az ideális a gyereke számára. Ettől függetlenül is próbálkozunk, remélve, hogy működni fog a módszerünk. Szerintem a gyereket nevelni nem egy reménytelen dolog, de egyértelműen komoly rugalmasság kell hozzá és alkalmazkodóképesség. Ezt akkor tudtam meg, mikor elkezdtem gyerekeket tanítani.
Elsőként nem tudtam, hogy miként kezdjek neki. Felnőttekkel már volt dolgom, de az ő figyelmüket nagyon másképp lehet lekötni. A gyerekeknél fontos volt az, hogy aktív részeseinek érezzék magukat az órának. Még ennél is fontosabb volt, hogy ne tanulásnak vegyék a dolgot, hanem mókának. Egyébként a kettő annyira nem áll messze egymástól, mint hinnénk. Sokkal könnyebben meg tudunk jegyezni dolgokat, ha közben nem érezzük azt, hogy muszáj elsajátítanunk a tudást. Erre azonban Magyarországon még nem igazán jöttek rá.
Az egyik legjobb módja ennek, a kinyomtatott, interaktív feladatok. Éppen az egyik órámra készültem, mikor a nyomtatóm kiírta, hogy kifogyott belőle a tintapatron. Szerencsére már előre kinyomtattam sok anyagot, ettől függetlenül gyors megoldásra volt szükségem. Felmentem az internetre és megláttam egy „Patron | Ingyenes Kiszállítás” kiírást.
Természetesen tetszetősen hangzott ez az ajánlat, úgyhogy rá is kattintottam. A „Patron | Ingyenes Kiszállítás” kiírás, egy Nyomtatóalkatrész nevű oldalra irányított át. Már akkor megtetszett az oldal, mikor először beléptem. Bele vagyok már fáradva abba, hogy minden netes bolt, azonnal meg akar győzni minket felugró ajánlatokkal, vagy csillogó effektusokkal. A Nyomtatóalkatrész azonban nem akarta túldimenzionálni magát. Egyszerűen azt lehetett látni, amit kínált. Semmi sallang, semmi felesleg, csak az volt, ami érdekelhetett egy embert, aki fellépett egy nyomtatókkal foglalkozó oldalra.
A kezdőlapon egyébként általános betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is kínálnak nekünk itt. Ez jó lehet a későbbiekre, ha más, nyomtatóval kapcsolatos alkatrészt kell beszereznünk. Természetesen először meg kell győződnünk arról, hogy megbízható-e az oldal. Én tintapatron hiánnyal szenvedtem és egyébként is a „Patron | Ingyenes Kiszállítás” felirat vonzott be, úgyhogy eljött az ideje, hogy megtaláljam ezt a kategóriát.
Itt jött be az, hogy a Nyomtatóalkatrész oldalának letisztultsága, a menürendszerre is érvényes. Pár kattintás, és még azok is megtalálják a patron részleget, akik egyébként nem használnak gyakran internetes boltokat. Itt jött azonban a leginnovatívabb rész, mégpedig, hogy ki tudtam választani azt, hogy milyen nyomtatóval rendelkezek. Ez nem hangozhat olyan nagy dolognak, de ha belegondolunk, hogy hány félreértés történhet abból, ha rossz tintapatront rendelünk, akkor máris érthető lesz, hogy miért jó, ha megszabadulhatunk ettől a félelemtől.
Nemsokára rátaláltam az én készülékemre és valóban leszűkítette a találatokat annyira, hogy könnyedén tudjak mazsolázni a különböző termékek között, anélkül, hogy külön meg kéne néznem, hogy melyik kompatibilis a készülékemmel. Az árakra nem lehetett panaszkodni, nagyon kedvezőek voltak. Ez elvárás is egy netes felületnél, de itt még ezt azzal is megkoronázták, hogy ha többet rendelünk, akkor olcsóbb darabáron adják az adott terméket. Nem volt szükségem több győzködésre. Behelyeztem a kosaramba a kiválasztott tintapatront és megkezdtem a vásárlás folyamatát.
Ez sem volt komplikáltabb, mint az idáig leírt dolgok. Hamar a végére értem az egésznek és csak annyi dolgom volt, hogy várjak a tintapatronom kiszállítására. Ez csak pár napig tartott, és a következő órámra már sikeresen ki tudtam nyomtatni mindent.