Nemzetközi fuvarozás terén jártas vállalkozást keres?

Szponzorált tartalom

nemzetközi fuvarozás

Amikor az ember idegenbe téved, amikor elhagyja az országhatárt, sokszor ismeretlen terepen, ismeretlen körülmények közepette kénytelen magát elnavigálni. Amennyiben Önnek országok közötti árufuvarozásra lenne szüksége, akkor kénytelen lesz a nemzetközi fuvarozás terepére merészkedve olyan céget találni erre a feladatra, amelyik megbízhatóan tudja megoldani a rá kiszabott feladatot. Szerencsére a Szinker International Logistics esetében nem kevesebb, mint 25 év tapasztalata áll rendelkezésre mindehhez.

Mivel emelkedik ki a konkurencia közül a Szinker?

Nagyon sok dolog szól a Szinker International Logistics alkalmazása mellett, melyek közül nem árt pár érvet valamivel részletesebben is megnézni. A Szinker haszongépjárművei (melyek összesen 30 járművet számlálnak) mindig optimális útvonalon haladnak; ezt a rendelkezésre álló számítógépes ökoszisztéma teszi lehetővé, mely az adott időpontban elérhető legjobb útvonaltervvel segíti az áruk célba juttatását – a gyorsaság ugyanis kulcsfontosságú az árufuvarozási szakágban. 

Annak, aki rendszeres ügyfele a Szinkernek, egyedi konstrukció, ajánlat áll a rendelkezésére, meghálálva ezáltal a vállalkozásba fektetett bizalmat. A már említett járművek mindegyike nemzetközi jármű, melyek képesek az Európai Unión belüli szállítási feladatok megoldására (sőt, még az Unión kívüli Svájcot is képesek a kamionok, teherautók megjárni.) Ha úgy alakulna, hogy valamiért a Szinker nem tudná kielégíteni az ügyfél igényét, úgy eseti jelleggel alvállalkozót is meg tud bízni a cég, hogy a teljesítés mindenek ellenére meg tudjon történni. Az eddig felsoroltak mellett folyamatos fejlődés is jellemzi a Szinkert mind a flotta, mind a segítő rendszerek terén, másképp ugyanis a cég nem tudna megfelelni a 21. század kihívásainak.

Miért válassza hát a Szinker International Logistics-et?

Azért, hogy ezáltal költséghatékonyan, megbízhatóan és gyorsan célba tudjon jutni a szállítmánya Európán belül! Annak ellenére, hogy mindezt sokan képesek megígérni Önnek, mindig vannak s lesznek, akik megragadnak az ígéretek szintjén. A Szinker azonban minden esetben megbízhatóan teljesíti azt, amire szerződött!  Amennyiben már most ajánlatot kérne az oldalon elérhető Ajánlatkérés menüpont alatt, úgy egy napon belül választ is fog kapni a leadott kérésére! Ám ha inkább telefonon lépne kapcsolatba a céggel, netán személyesen fáradna el a Szinkerhez, a honlapon lévő elérhetőségeknek utánanézve ezen opciókkal is bátran élhet!