Napelemekkel a környezetvédelemért és a takarékosságért.

napelem

napelem

Egyre több házon látni napelemes rendszereket. Míg pár évtizede még csodálkoztunk volna ezen, ma már a napelemek igencsak elterjedtek. Ennek több oka is van. Egyrészt a napelemes rendszerekkel csökkentjük költségeinket, hisz magunknak termeljük meg a szükséges elektromos energiát. Másrészt pedig óvjuk a környezetünket. Na de hogy milyen is a tökéletes napelem, hogy mire kell figyelni a tervezésnél és a kivitelezésnél. Hogy ennek az egésznek milyen buktatói vannak?

Rengeteg kérdés, de szerencsére mindre van válasz. Elég hozzá a https://napelempalyazatok.hu/ honlapot megnézni és máris sokkal tájékozottabban indulunk neki a napelemes rendszer telepítésének.

Az első és legfontosabb a tervezéskor, hogy felmérjük, hogy mennyi energiára is van szükségünk pontosan. Ennek legegyszerűbb módja az, hogy kiszámoljuk, hogy egy évben mennyi energiát fogyasztunk. A legutóbbi erről készült statisztika 2018-as, ekkor egy átlagos magyar háztartásnak 2200 kWh energiára volt szüksége. Azóta évek teltek el, ez pedig valószínűleg nőtt. De ha ezt is vesszük alapul, ez csak egy átlag. Hisz nem mindegy például, hogy mekkora ingatlanban élünk. Hogy milyen szokásaink vannak. Hogy van-e például klímánk, vagy klímáink, melyek a nagy nyári forróságban zabálják az energiát. Vagy például egy elektromos szauna, ami szintén klassz dolog, ha van, de mennyivel klasszabb, ha a felfűtéséhez szükséges áram a napból származik. Continue reading

Ha alkoholproblémája van, segítenek a Felépülők.

felépülök

felépülök

Az egyik barátnőmnek alkoholproblémái vannak. Eleinte nem vettem róla tudomást, a hétvégi találkozásunkkor általában nyilván mindenki ivott egy-két pohár koktélt. De aztán ahogy az évek teltek, ezek a találkozások úgy alakultak át inkább mozizós otthoni estékké. Eleinte itt is borozgattunk, ugyan miért ne tettük volna, de aztán inkább áttértünk a gyógyteákra. Négyen-öten jártunk így össze rendszeresen. Évi sosem ivott teát, ő mindig hozott magával alkoholt. Eleinte nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, de aztán, miután már a napközbeni kávézáskor is whiskey-t ivott, mondván, hogy az írek is ezt teszik, kezdett aggasztani a dolog. Szerencsére rátaláltam a felepulok Családi Felépülési Központra, akik tudnak segíteni a barátnőmön.

 

Évi esete egy a millióból, sokan vélik úgy, hogy a szórakozáshoz szükség van az alkoholra. Pedig anélkül is lehet jó egy buli, sőt, szerintem akár még jobb is. Évi eleinte úgy volt vele, hogy ha hétvége van, akkor azzal együtt jár az ivás is, aztán még akkor sem tűnt fel neki, hogy problémája van, amikor már hét közben is meg-megivott egy-egy pohárral. Vagy csak nem akarta észrevenni. Akárhogy is, hosszú évek teltek el így, mire már ott tartott, hogy elvonási tünetei voltak. Persze előttünk, barátnői előtt szégyellte a helyzetet, titkolta, hogy iszik. Mindig próbált más és más boltban vásárolni, mert azt érezte, hogy azt nézik, hogy ő mit vesz, mennyit is iszik. Két üveg bor – később már ennyi volt a napi átlag.

 

Aztán egyszer történt valami. Leültünk és kiöntötte a szívét, elmesélte, hogy már ő sem érzi jól magát és a segítségemet kérte. Én pedig megköszöntem a bizalmát és nekiálltam keresgélni a neten. Így találtam rá a Felépülőkre, akik egy 28 napos egyedi programot kínálnak a felépülni vágyóknak. Continue reading

Konyhai gépek a BestMarkttól.

webshop

webshop

Az elhatározás, hogy életmódot váltok múlt szerdán jött el, mikor a ruhaboltban a negyedik ruhát kellett visszaakasztanom a fogasra, mert nem jött rám. Amióta megszülettek a gyerekek nem igazán foglalkoztam a súlyommal, a legkisebb gondom is nagyobb volt, teljesen jól megvoltam a melegítőnadrágomban és az otthoni bőszabású pólóimban. Most viszont már elég nagyok a gyerekek, el tudják magukat foglalni, nekem pedig végre ismét több időm van magamra, így elhatároztam, hogy még a bikini szezonig visszanyerem a szülés előtti alakomat. Az életmódváltáshoz azonban szükségem volt néhány olyan felszerelésre, amelyre korábban nem is gondoltam, hogy elkelhet a konyhámban. Ezeket mind a www.bestmark.hu oldalról szereztem be, egy jól bevált webshopról. A BestMarkttól rendeltük a legtöbb műszaki berendezésünket a lakásba. Többnyire elektronikai cikkeket árulnak, de számos más típusú terméket is rendelhetünk tőlük kedvező áron, és széles választékban, hiszen sok különböző márka képviselve van a kínálatukban. Continue reading

Ingyenes apróhirdetés, hogyan hirdessünk okosan?

ingyenes apróhirdetés

ingyenes apróhirdetés

Manapság már szinte minden használt holmi a neten cserél gazdát. Kétségkívül nem véletlenül, hiszen mostanra sokkal gyorsabban és egyszerűbben, nem mellesleg ingyen hirdethetünk meg bármit az interneten. Nem csupán termékeket, hanem szolgáltatásokat is meghirdethetünk, amelyek nagyobb eséllyel zárulnak sikeresen annak köszönhetően, hogy szinte bárkit elérhetünk az interneten.

Az ingyenes apróhirdetés oldalak segítségével lerövidülhet az az idő, amit a múlt évezredben még hónapoknak, ez esetben már csak napoknak nevezhetünk. Lényegesen rövidebb idő alatt kelhet el az eladásra kínált termék abban az esetben, ha az interneten hirdetjük meg. Az újsághirdetések, szórólapok ideje leáldozott, helyette egy sokkal rugalmasabb és egyszerűbb megoldást használhatunk az eladáshoz.

Persze az sem mindegy, hogy milyen a hirdetés és nyilván az sem, hogy mit hirdetünk. Egy népszerű baba játékot például nyilvánvaló, hogy jó áron, jó állapotban sokkal hamarabb el tudunk adni, mint egy ritkaságnak számító, nagy értékű dolgot. Mindent figyelembe kell venni a siker érdekében és törekedni arra, hogy minél inkább meg tudjuk szólítani és elérni a potenciális vevőket. Continue reading

Lakóautó bérléshez keresel jó ajánlatokat?

lakóautó bérlésAz ember azt gondolná, hogy ha egy kempingben száll meg, akkor sok mindent nélkülözni kell. Pedig ez nem feltétlenül van így, mert ha megfelelő körülményeket teremtünk, akkor minden kényelem adott lehet!

Erre tökéletes megoldás a luxus lakóautó bérlés, aminek köszönhetően valóban minden extra rendelkezésre állhat majd a gépjárműben. Mi kell hozzá, hogy egy ilyen gépet elvezethess? Három évnél régebbi B kategóriás jogosítvány és a kölcsönzés díja, valamint az útitársak, akik lehetnek a család vagy a barátok egyaránt! Semmi mással nem kell számolnod, hiszen a lakóautó bérlés által a felszereltséget illetően tényleg minden szükséges eszköz elérhető.

A lakóautóban konyha is van, tehát ha főzni támad kedvetek, akkor ott a tűzhely vagy mikró. A fürdőben zuhany, mosdó és WC is megtalálható, míg a hálórészt illetően 4-6 férőhely áll rendelkezésre. Wi-Fi internet, TV és egyéb megoldások szintén be vannak építve a gépjárműbe.

Szinte olyan, mintha otthon lennénk, mert a Lakóautóban Otthon kölcsönző cég gondoskodik róla, hogy minden extrát megkaphassunk az utunk során, akár több napra vagy hétre tervezzük elnyújtani a nyaralást, utazást.

Continue reading

A zárszerviz azonnali kiszállással segít!

zárszerviz

zárszerviz

Elromlott az ajtó zárja és nem tudja bezárni? Ki kellene nyitni a bejárati ajtót valahogyan, de nincsenek meg a kulcsok? Számos esetben tud hatékony és gyors segítséget nyújtani a Zárbarát zárszerviz, mely kedvező árakkal és azonnali kiszállással dolgozik! Amennyiben valamilyen probléma lépett fel a zárakkal kapcsolatban, úgy bizalommal fordulhat a szakemberekhez, akik Budapest minden kerületében kiszállási díj nélkül dolgoznak. Akármiről is legyen szó, profi szerelőkre találhat, akik régóta jelen vannak a szakmában, így az sem jelenthet számukra nehézséget, ha egy széfet kell kinyitni. Számos egyéb városban is jelen vannak, ezért bárhol is szoruljon segítségre a zár, ők ott teremnek lehetőleg egy fél órán belül. Éjszaka hazaérve nem tud bejutni a lakásába? Ez sem gond, hiszen a zárszerviz foglalkozik kulcs nélküli, rongálásmentes ajtónyitással is, aminek köszönhetően még akkor sem kell tovább szenvednie, ha esti időpontban jelentkezik a baj! Betörés utáni helyreállítást is vállalnak, ami egyúttal jelentheti azt is, hogy a sérült nyílászárót megjavítják, a felületi sérüléseket helyreállítják és megszerelik, illetve kicserélik a zárat. Kellene egy egyedi biztonsági rács? Hevederzárat kéne felszerelni? Bármi is legyen a problémája, a zárszerviz szakemberek rövid idő alatt és roncsolás nélkül végzik el a szükséges feladatokat, garanciát vállalva munkájukra! Continue reading

Gyakran felmerülő kérdésekre válaszoltam az energetikai tanúsítványokkal kapcsolatban.

e-tanúsítás

e-tanúsítás

Az energetikai tanúsítás, vagy népszerű, rövidített nevén e-tanúsítás manapság egy olyan fogalom, amit nem igazán tudnak hova tenni az emberek – attól függetlenül, hogy elvben már szinte mindenkinek rendelkeznie kéne egy ilyennel, akinek csak ingatlanja van. Ezzel ellentétben sokak fejében még mindig inkább csak a köd van, hogyha meghallja az e-tanúsítás kifejezést, vagy ennek bármilyen más formáját. Nekem viszont nemrég kellett energetikai tanúsítványt csináltatnom, ezért gondoltam gyorsan megválaszolok pár ezzel kapcsolatos, gyakran felmerülő kérdést.

Az én segítségemre ebben a folyamatban az e-tanusitas.eu oldalon elérhető ecoteam volt, akiket még megjegyezni is egyszerű, hiszen magáról a dokumentumról kapták a nevüket. Az ő weboldalukon minden szükséges információt el lehet olvasni, ami az e-tanúsítást illeti, legyen szó a procedúra bármelyik szakaszáról.

Az e-tanúsítás, vagy energetikai tanúsítás tehát egy olyan folyamat, amelynek során megállapítják, majd dokumentálják, hogy egy épület mennyire működik energiahatékonyan, mennyire energiát fogyaszt el a működéséhez és ez egy egyezményesen elfogadott skálán mennyire számít jónak, hatékonynak. 12 kategória áll rendelkezésre ahhoz, hogy jellemezzünk egy ingatlant, a JJ-től egészen az AA++-ig van lehetőség osztályozni őket az energetikai rendszerek állapotától függően. Ma Magyarországon az új építésű ingatlanok esetében a minimum, amit el kell érni a CC, vagyis korszerű kategória, ennél gyengébb minőségű (energetikai szempontból) épület nem készülhet. Continue reading

Elektromos hűtőtáska – minden alkalomra!

hűtőtáska

Amennyiben az ember a Tesco, az OBI, a Praktiker vagy éppen a Decathlon környékén keres magának megfelelő hűtőtáskát, biztosan nem fog üres kézzel távozni – lévén a felsorolt áruházak egyikében-másikában ott lapul egy ránézésre ideálisnak tűnő hűtőtáska. Hogy miért csak ránézésre? Nos, mert az érdeklődő sokkal jobban jár az Ardes Shop kicsi, mégis sokkal vásárlóbarátabb árazást nyújtó kínálatával, ha kisméretű hűtőtáskát keres meleg nyári vízparti napokra. 

Continue reading

Ha foghúzás kell, akkor Hegedűs Dental!

foghúzás

foghúzás

Millió és egy oka lehet annak, hogy egy fogat ki kelljen húzni. Ugyan ez már a legvégső eset, mégis előfordulhat, hogy nem amiatt kerül erre sor, mert nem törődtünk a fogaink egészségével, nem ápoltuk kellőképp azokat, hanem például egy baleset miatt van rá szükség. A foghúzás ára a Hegedűs Dental esetében magába foglal minden egyéb eljárást ezzel kapcsolatban. A kontroll mindig az első lépés, majd ezt követően történik meg a röntgenezés, aminél ez esetben nem kell sugárral számolni, hiszen a legkorszerűbb gépeket használják a rendelőben. Miután kellőképp feltérképezték a helyzetet, számításba veszik az összes lehetőséget. Amennyibe  a foghúzás az egyetlen megoldás, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen ott helyben meg lehet beszélni a fogorvossal a továbbiakat, avagy a pótlást. A korona vagy híd egyaránt megoldás lehet, ezzel együtt meg kell említsük az igencsak különleges, egyúttal praktikus és esztétikus cirkónium oxidot, mint anyagot, melyből készülhetnek a pótlások. Nem számít, hogy miért kellett a foghúzás, a jövőbe tekintve egy és több fog pótlására is lehetőség van, így nem kell fogatlanul tovább élni a mindennapokat, ami nem csupán esztétikailag lehet zavaró a páciens számára, hanem egyéb okokból is kellemetlen, ráadásul az emésztésre is kihathat. A foghúzással kapcsolatos árakról részletes tájékoztatót olvashatunk a fogászat honlapján! Continue reading

A fáradtság okainak nyomában járunk.

fáradtság

fáradtság

Azt gondolod, hogy egy hétig tartó folyamatos alvás sem tudna kellőképp feltölteni? Régóta fáradtnak érzed magad és hiába próbálod meg kipihenni magad, egyszerűen nem érzed a hatását?

Ez esetben lehet, hogy valamilyen egészségügyi probléma áll a háttérben, aminek az okát jó volna kideríteni, ha meg akarsz szabadulni a fáradtság okozta kellemetlenségektől! Ha nem fizikai munkától vagy szellemi megerőltetéstől érzed magad fáradtnak, akkor bizony érdemes lenne a dolgok mögé nézni.

Persze nem feltétlenül jelenti az állandó fáradtság azt, hogy nagyon komoly gondok vannak odabent, de az biztos, hogy intő jel és feltehetőleg életmódbeli változtatásokat kell eszközölni. Az állandó kimerültség és a vele egy cipőben járó koncentrációs zavarok mind rányomják a bélyeget a mindennapokra.

Nehéz így élni, de legfőképp nem egészséges! Mi okozhatja a fáradtságot? Ha a kiváltó okok közül a betegségeket vesszük sorra, akkor itt szerepelnek a hormonális eredetű betegségek, szív- és tüdőbetegségek, valamint fertőzések miatt is érezhetjük a végtelen kimerültséget. Azt sem árt figyelembe venni, hogy bizonyos gyógyszerek mellékhatásai is lehetnek. Mindezt persze csak akkor mondhatjuk biztosra, ha kivizsgáláson vettünk részt.

Megfelelő mennyiségű alvásra mindenkinek szüksége van, nem csak a babáknak. Ahogyan ők is nyűgössé, feszültté válnak, ha nem alhatnak eleget, úgy mi felnőttek is megszenvedjük a hiányt. Az alvásproblémák megjelenése intő jel, hiszen lehet, hogy több nyugalomra és kevesebb stresszre van szükség. Ezt könnyű kijelenteni, tenni ellene pedig sokkal nehezebb, de ha felismerjük a problémát, akkor már egy lépéssel előrébb vagyunk!

Az immunrendszer megfelelő működése fontos ebből a szempontból, ha szeretnénk a fáradtság fölé kerekedni. Muszáj megfelelő vitaminokat és ásványi anyagokat juttatni a szervezetbe és életmódot váltani, amennyiben hosszú távon jobban szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben!

Lakásbiztosítás profi szakemberektől.

legjobb lakásbiztosítás 2020 online

legjobb lakásbiztosítás 2020 online

Alighanem mindenki tisztában van azzal, hogy mennyire létfontosságú, hogy legyen jó lakásbiztosításunk.

Azonban hiába tudjuk ezt, ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy hogyan is kéne választani a megannyi lehetőség közül. Sok biztosító van ugyanis a piacon, s biztosítónként is természetesen több különféle konstrukció érhető el, a dolgot pedig csak tovább bonyolítja, hogy az alapkonstrukciók bizonyos kiegészítő elemekkel is kombinálhatóak.

Sokan tehát hiába vannak tisztában a legalapvetőbb és legfontosabb kérdésekkel, mint például az alulbiztosítottság elkerülésének fontossága, a részleteknél még ők is könnyedén zavarba jöhetnek, ezért nagyon hasznos lehet ilyenkor, ha szakemberrel tudunk beszélni a dologról.

Gyakran az ember például azt sem tudja pontosan, hogy mire van szüksége, mivel nem ismeri eléggé a lehetőségeket. Volt például egy ismerősöm, aki biztosítást kötött a házára, de nem igazán figyelt a részletekre. A dolognak aztán az lett a vége, hogy a Marokkóban készült, igen-igen drága kerti bútorai kimaradtak a biztosításból, így amikor egy udvari tűz miatt szinte az egész leégett, nem kapott a bútoraira egy fillért se.

És ahogyan a kerti bútor esetén, úgy nagyon sok egyéb esetben is érdemes külön odafigyelni, hogy a szerződés tartalmazza-e az ezek utáni kártérítést is vagy sem. Continue reading

Lánybúcsún vitorlázni menni? Micsoda ötlet!

lánybúcsú vitorlázás

lánybúcsú vitorlázás

Ha igazán egyedi és megismételhetetlen lánybúcsút szeretnél szervezni a legjobb barátnődnek, akkor nem kell tovább keresned, egyszerűen csak olvasd el a rövid történetem!

A nyár elején egy vírus miatti esküvő áthelyezés következtében SOS kellett lánybúcsút szerveznem a legjobb barátnőmnek. Mivel számomra a legfontosabb emberről van szó a testvérem mellett, nem lehetett akármit választani, a minimum, hogy valami különleges programot kellett szerezni és szervezni. Így keveredtem a BalatonPRO oldalára, ahol szembetalálkoztam a lánybúcsú vitorlázás fogalmával. Nincs benne semmi bonyolult, arról van szó, hogy a lánybúcsú keretén belül elvisznek vitorlázni a Balatonon választható időtartamra, miközben szól a zene, szürcsölitek a legfinomabb nedűket és jól érzitek magatokat egy csodálatos napsütéses délutánon. Ha akartok, kaptok egy kis ízelítőt a valódi vitorlázásból, de ha csak a napozás és a jó hangulat a lényeg, az is maximálisan adott. Continue reading

Duguláselhárítás Budapest egész területén non-stop!

duguláselhárítás Budapest

duguláselhárítás Budapest

A régi rendszereknél gyakran előforduló probléma a dugulás. Amikor a lefolyó rendszer telítve van, illetve valamilyen tárgy megakad benne, az további problémákat vet fel, ezért érdemes minél gyorsabban cselekedni!  A vízszivárgással együtt, a falak vizesedése is várható. Zuhanyzó, kád, mosogató és mosdó, valamint WC duguláselhárítás Budapest esetében nonstop elérhető szolgáltatás.

Számos vízvezetékkel kapcsolatos feladat merülhet fel, a szakemberekre bízott munkálatot a szerelők kellő szakértelem és profizmus mellett végzik el a fővárosban. A szennyvízvezeték eldugulása a vízvezeték szerelő munkája. Akár karbantartásról, akár javításról vagy megelőzésről legyen szó, professzionális eszközöket alkalmaznak. Continue reading